Baba a világ körül


Első mese: Baba és a pelikán

(részlet)



Baba csak egy van! Legalábbis Babáéknál még néhány évig, amíg meg nem születik a kistestvére.

Születése előtt Anya és Apa sokat tanakodtak arról, mi legyen a baba neve. Először az apjáról akarták elnevezni, de aztán rájöttek: eléggé furcsa lenne, ha egy babát Apának hívnának. Végül megegyeztek abban, hogy Aladár Attila András Adolf Atanáznak fogják elnevezni. Viszont amikor megszületett, Anyának egyik név sem jutott eszébe. Így lett a baba neve Baba.

Apa fontos ember, Anya fontos asszony. Nagyon sok helyen van szükség rájuk a világban, így aztán sokat utaznak. Baba mindenhová megy velük, hiszen nem bízhatják állandóan a nagymamára, mert a végén meg sem ismeri a szüleit.

Életének elmúlt tíz hónapjában annyit utazott Baba, hogy nem is tudott igazán jól aludni, ha nem pöfögött alatta valamilyen jármű: repülő, vonat, hajó, autó vagy lovaskocsi.

Négykézláb mászkáló pelenkás létére nagyon virgonc volt, és ha tehette, meglógott a szülei elől.

Világ körüli kalandjai Budapesten kezdődtek. Anya épp egy fontos ügyfelet várt, és Babát rábízta Apára. Ő úgy gondolta, mindkettőjüknek jó, ha elmennek egy kicsit az Állatkertbe körülnézni.

Mert Apa az állatok szokásaival foglalkozott: etológus volt, magyarul állatviselkedéstanász.

Úgy gondolta, míg ő figyeli, hány óra hosszat tud fél lábon állni a papucscsőrű gólya, Baba is szépen eljátszik az állatok között.

Így is volt, egészen addig, míg a kalandos természetű csecsemő a pelikán ketrecéhez nem ért.

Fura egy madár volt ez a pelikán: akkora bőrzacskó lógott a csőre alján, hogy csörgőstől, pelusostól belefért volna az egész Baba.

Nagy, úszóhártyás lábaival odatotyogott a rácshoz, és kidugta a csőrét.

- Öglü - mondta neki Baba, ami azt jelentette: Baba vagyok. Hát te ki vagy?

A pelikán kelepelt a csőrével, mint a gólya.

-Kelepkelep - mondta - Kepkelep.

Amiből bárki megérthette, hogy ő Pelus Pepi, a déltengeri pelikán.

- Gegege? -érdeklődött Baba, ami annyit tesz, hogy: Akkor meg mi a csudát keresel itt, a szárazföld közepén?

- Klappkalap kelep! - mondta önérzetesen a pelikán, vagyis: Állatkerti bemutató madár vagyok, és ezzel nagyon nagy szolgálatot teszek a tudománynak.

Így szépen elbeszélgettek néhány órán keresztül, miközben Apa árgus szemmel leste a papucscsőrű gólyát, vajon leteszi-e a bal lábát.

Végül Baba, akinek nagyon megtetszett a golyváscsőrű madár, azt kérdezte:

- Giligili? - vagyis magyarul: Nem akarsz véletlenül meglógni?



Illusztrációk: Földvári Nelli




Szemigszőr és társai


Kakas Miska kalandjai

Az óriás


Ment-mendegélt a réten Kakas Miska, fütyörészett vidáman, mert tele volt a tarisznyája. A nap is sütött, a szöcskék cigánykereket hánytak a fűben, virágporral megrakott méhek dongták körül a margarétákat, egyszóval szép volt a világ.

A távolban feltűnt egy templomtorony, arra indult hát Miska, nem azért, mintha a templomot akarta volna látni, inkább azért, mert emberszóra vágyott. Negyednapja vándorolt már völgyön-hegyen, azóta nem hallott mást szólni, csak gerlét, rigót, kakukkot, békát – most már hiányzott neki az emberek társasága.

A torony kis domb mögül dugta ki csillagos hegyét. Ahogy Miska felért a dombra, mindjárt látta, hogy nem sietett hiába: a templom körül takaros kis falucska terült el. Takaros volt a falucska, de valami mégis furcsa volt rajta. Nézte-nézte Miska, de csak nem jött rá, mi olyan fura ezen a falun. Csak amikor már a faluvégen járt, akkor döbbent az eszébe, hogy bizony az hiányzik ebből a faluból, amiért ő erre vette az útját. Nem lakik ebben egy teremtett lélek se.

Hiába kiabált váltig: “Van itt valaki???!” – csak a környező dombok visszhangozták a kiáltást: “...laki? ...aki? ...ki?

- No, akárhogy is van - nézett körül a templomtéren -, én legelőször is jól beszalonnázok, mert megéheztem a nagy kiabálásban.

Elővette a bugylibicskáját, szelt kenyeret, szalonnát. Amint ott a füvön ülve falatozna, egyszer csak hallja ám, hogy döng a föld. Néz jobbra, néz balra, nem lát semmit. Akkor csak feltápászkodott, s kiballagott a főutca közepére. Hát, ahogy végignézett a nagy utcán, majd kiesett a falat a szájából.

Egy ronda nagy óriás közeledett döngő léptekkel a főutcán!

Hanem az óriás megelőzte. Olyan erős, érces, messzihangzó hangon szólalt meg, hogy a harangok is megzendültek tőle a toronyban.

- Hát te mit keresel itt?! Nem megmondtam, hogy mindenki takarodjék a faluból, különben földig rombolom az egészet?

- Mondtad, mondtad, de nem nekem! - felelt rá vissza Miska - Nem idevalósi vagyok, csak épp leültem ide a templom elé szalonnázni.

- De nekem itt ne szalonnázz! - ripakodott rá az óriás - Mert aki a parancsomat megszegi, azt sárrá taposom!

- Jó, jó, megyek már! - morgott Miska, aki nem szeretett verekedni; különösen nem, ha az ellenfél ekkora túlerőben van - Csak összepakolom a tarisznyámat! ­…Aztán miért kergetted el innét a népeket? – nézett föl csomagolás közben az óriásra.

- Azért, mert az apja nem akarja hozzám adni a Gölöncsér Zsuzskát… - morogta rosszkedvűen az óriás, miközben szórakozottan pöckölgette a templomtető zsindelyeit - …Pedig okos lyány, szép lyány, kedves lyány, épp nekem való feleségnek…

-Ő is óriás? - kérdezte Miska.

- Nem… Hát hiszen éppen ez a baj… - mondta az óriás.

- Szeret? - kérdezte Miska.

- Szeretne, ha nem volnék olyan nagy… Azt mondta… de ne beszéljünk erről, mert bánatos leszek. És ha bánatos vagyok, mérges is vagyok, és ha mérges vagyok, mindent ízzé-porrá török! Irgumburgum, a teremburáját!

- Állj! - szólt Miska, mert az óriás már lendítette is a lábát, hogy belerúgjon a templom oldalába - először nézzük meg, hogyan segíthetnénk a bajodon, rugdosni ráérsz azután is!

- Miért? Van valami ötleted? - hajolt közelebb hozzá az óriás.

- Először is az az ötletem - mondta Miska -, hogy menjünk ki ezek közül a törékeny házak közül, mert ahogy forgolódsz, még leversz egy tetőt vagy széttaposol egy kerítést!

- Menjünk! - egyezett bele az óriás.

Elindultak szép lassan a margarétás rét felé. Útközben az óriás kihúzott a földből egy fűzfát, és szórakozottan tépegette az ágait.

- Szeret… Nem szeret… Szeret…

Leültek a réten.

- Ha jól hallottam ma reggel a vadvirágokat - kezdte Miska - valami olyasmiről beszélgettek, hogy megérett a víziboszorkány kertjében a ribizli. Víziboszorkány pedig, úgy tudom, egy van Nekeresdországban, Stázsi nénő a benedeki laposon… Hogy is hívják ezt a falut?

- Ez a falu Benedek - mondta az óriás.

- Akkor már csak azt a lapost kell megkeresnünk.

- Jaj, azt nem lehet! - szólt az óriás ijedten - Azt lúdvércek őrzik, meg vízilányok! Úgy lehúzzák az embert az ingoványba, hogy még bugyborék se marad belőle!

- Hát ha megijedsz egy kis nyavalyás mohaszakállú lúdvérctől, - állt fel Miska nekikészülődve az útnak -, akkor bizony lesheted, mikor kapod meg a Zsuzskát feleségül!

Átcuppogott az óriás a lápon, térdig se ért neki. Miskát a nyakában vitte. Nem találkoztak egy fia lúdvérccel se, vízilány sem került az útjukba, pedig Miska ugyancsak biztatta az óriást, jól nézze meg őket, hétha talál köztük szebbet, mint a Zsuzska. Az óriás csak jámboran mosolygott, amíg el nem érték a láp szigetét. Ott letette Miskát, és odaballagott vele a boszorkány hajlékához. Ki is lépett rögvest a nádházikó nádajtaján a boszorkány, és sipító hangon megkérdezte:

- Mi járatban erre, ahol a madár se jár, aranyoskáim?

- A szolgálati hangját elteheti máskorra, kedves Stázsi nénő! - mondta Miska - Én ugyanis a dédöreganyám üdvözletét hozom, a hajdanszép Kunigundáét, aki ismerte kiskelmedet még szépséges Anasztázia kisasszony korából!

- Az biz nagyon régen volt! – mosolyodott el Stázsi nénő - Mondanám, hogy kerüljetek beljebb, de Óriás Kázmér be sem fér az ajtón!

- Hát Kázmérnak hívnak? Én meg Miska vagyok. Nőj nagyra! - nézett föl Miska az óriásra.

- Tudok én segíteni a bajodon! - mondta a víziboszorkány az óriásnak - Csak a lányt kell idecsalogatnod. Ha igazán szeretitek egymást, választhattok: vagy a Zsuzska lesz óriás, vagy te leszel kicsi ember. De vigyázz: ha lemondasz az óriásságról, elveszted a nagy erődet meg a tekintélyedet. Senki sem fog félni tőled, úgy kell élned, mint a többi szegényembernek. Ha viszont Zsuzska lesz óriás, soha rajtad kívül mást nem szerethet, nem mehet többé látogatóba a szülei házába, idegen lesz neki a kicsi emberek világa, amelyikben felnőtt…

Elhozták hát Zsuzskát. Tűzrőlpattant, szemrevaló lány volt, a nyelvét is jól felvágták.

-Én hozok áldozatot érted! Én akarok óriás lenni! - mondta erélyesen Óriás Kázmérnak.

- De azt már nem hagyom! Én leszek kicsi ember érted, hisz jobban szeretlek, mint az életemet! - toppantott a lábával az óriás, de akkorát, hogy félrőfnyit ugrott a levegőbe tőle a boszorkány nádházikója.

Ezen aztán úgy összekaptak, hogy a mai napig is veszekednének, ha oda nem szól Miska Stázsi nénőnek:

- Varázsoljon, öreganyám! Eztán úgyis mindig az asszonynak lesz igaza, hadd legyen meg most az egyszer Kázmér akarata!

Így esett, hogy aztán Kázmér a termetével együtt nevet is változtatott: ettől a naptól kezdve Kis Kázmérnak hívták. Az emberek visszaköltöztek a faluba, Gölöncsér uram héthatárra szóló lagzit tartott a lányának. Kakas Miska volt az egyik násznagy.

Reggel felé aztán, mikor a zene csendesedni, a násznép bóbiskolni kezdett, szépen búcsút vett a kapufélfától, és nekiindult újból a világnak, fütyörészve, az országút mellett.

FIGYELEM! RAJZOLÓKAT KERESEK!

ILLUSZTRÁCIÓKAT KÉREK AZ E-MAIL-CÍMEMRE EHHEZ A MESÉHEZ!







Szemigszőr kapitány történeteinek második része.

1988-ban jelent meg. A SZEMIGSZŐR ÉS TÁRSAI CD-t kérje a szerzőtől!




Levélírás






Vissza a főlapra